Zellerszívsaláta
Hozzávalók: 1 doboz zellerszívkonzerv , 1 citrom leve, 2,5 evőkanál zselatin, 2 dl forró víz, ½ dl hideg víz, csipet só, zöld ételfesték, 1 keresztbe vágott narancsnak vagy citromnak a fele, 1 olajbogyó, 1 kis tálka majonéz, ízlés szerint, finomra vágott petrezselyemlevél
Öntsük le a vizet a zellerszívről, majd hosszában vágjuk ketté mindegyiket. Tegyük tűzálló edénybe, csavarjuk rá a citromlevet, fedjük le, és hagyjuk állni 5-6 órát. Közben forgassuk a citromlében. Rakjuk fazékba a forró vizet az ételfestékkel együtt, keverjük össze a hideg vizet a zselatinnal és a sóval. Öntsük a forrásban lévő vízre. Közben keverjük. Ha a zselatin felolvad, vegyük le a tűzről. Öntsük lapos tálba, és hagyjuk kihűlni. Fogyasztásig tegyük a hűtőszekrénybe, hogy jól megkeményedjen. Vegyük ki a zellerdarabokat a citromléből, és tegyük lapos, kerek tálra. A zselatint éles késsel vágjuk 2x2 cm-es kockákra, és szórjuk be vele vastagon a zellerdarabok közti részeket. Rakjuk a saláta közepén kialakult üregbe a fél narancsot, és ennek a közepébe tegyük az olajbogyót. Szórjuk körül a narancsot finomra vágott petrezselyemmel. Azonnal tálaljuk. Ízlés szerint majonézt adhatunk mellé.
Jégbe hűtött currys leves
Hozzávalók: 1,5 kg paradicsom, 1kis fej vöröshagyma apróra vágva, 2 gerezd fokhagyma, 1 áztatott zsemle, ½ evőkanál csípős currypor, késhegynyi porcukor és törött bors, 1 evőkanál citromlé, 3 evőkanál tejszín, 12 db jégkocka, 1 evőkanál finomra vágott zellerlevél
A zellerlevél és a jégkocka kivételével minden hozzávalót keverjünk jól össze a keverőben, majd tegyük a hűtőszekrénybe. Tálalás előtt keverjük jól össze, öntsük magas fehér poharakba, rakjunk minden pohárba 2 jégkockát, és szórjuk be a tetejét a finomra vágott zellerrel. Azonnal tálaljuk.
Currys disznóhús ginnel
Hozzávalók: 1-1 teáskanál csípős pirospaprika, őrölt kömény, édes kömény és koriandermag, 4 kardamomi megrepesztve, csipetnyi citromfű, 5 szem szegfűszeg, 3 gerezd fokhagyma péppé zúzva, tamarind vagy 2 evőkanál borecet,2 teáskanál só, 80 dkg disznócomb apróra vágva, ½ dl whisky
Tegyük vastag fenekű serpenyőbe az első 8 fűszert, pirítsuk 1-2 másodpercig. Közben keverjük. Tegyük bele a húst, a tamarindot, a sót és annyi forró vizet, hogy félig ellepje a húst. Lassú tűzön, lefedve főzzük, amíg megpuhul. Ha kész, öntsük bele a whiskyt, és főzzük továbbra is lassú tűzön 10-15 percig. Spagettival tálaljuk.
Ananásszal töltött csirke
Hozzávalók:1,5 kg tölteni való csirke, 40 dkg rizs, 1 evőkanál zellerlevél apróra vágva, 1 evőkanál apróra vágott csípős hegyes paprika, 1 doboz ananász apró darabokra vágva,1/4 teáskanál currypor, só , olaj a sütéshez
A csirke és a sütéshez való olaj kivételével keverjük össze az összes hozzávalót. Sózzuk meg a csirkét, töltsék meg a rizses masszával. Varrjuk össze a csirke bőrét, és tegyük mély tepsibe. Öntsünk rá annyi olajat, hogy félig ellepje. Rakjuk forró sütőbe, sütés közben locsoljuk. Süssük barnára. Csak akkor fordítsuk meg, ha az egyik oldala megsült. Süssük 1 órát, vagy addig, amíg a hús megpuhul.
Koktélrák
Hozzávalók: 9 dkg liszt, ½ teáskanál sütőpor, 1 mokkáskanál só, 1 tojás, 1,3 dl tej, 1 teáskanál vaj, 20 dkg sós vízben megfőzött rák apróra vágva, 4 apróra vágott mogyoróhagyma, 1 evőkanál currypor, 1 teáskanál finomra vágott petrezselyemlevél
Tegyük a lisztet, a sütőport, a sót, és a vajat egy mély tálba. Adjuk hozzá a tejet, a tojássárgáját, a rákot, a hagymát, a curryport és a petrezselymet. Keverjük jól össze, hagyjuk 2 percig állni. Verjük kemény habbá a tojásfehérjét, és keverjük bele a rákos massszába. Rakjunk egy evőkanálnyit a masszából forró vajba, süssük minden oldalát aranybarnára. Forrón tálaljuk koktélpálcikára szúrva.
Mazsolás paradicsomsaláta
Hozzávalók: 1,5 kg paradicsom hámozva és kimagozva, 1 fej apróra vágott vöröshagyma,1 teáskanál garam masala, 3 evőkanál citromlé, ½ mokkáskanál csilipor, 6 evőkanál nagy szemű mazsola
Vágjuk apró darabokra a paradicsomot, keverjük össze az összes hozzávalóval. Tálalásig tartsuk hűtőszekrényben.